miért gyere hozzám tanulni?

Óvodás voltam, amikor már tudtam, hogy tanítani szeretnék. (Helyesbítek: tanár és utazó.) És - bár nem így, nem ebben a formában képzeltem el - tanítok nap, mint nap. Tanítom a klienseim. Aki már volt nálam, az tudja: "végigpofázom" az alkalmakat. Egyszerűen azért, mert fontos, hogy a kliens értse, mit miért csinálunk, mit miért kérek tőle. És ha érti, később is pontosan fogja tudni, mihez nyúljon, hova forduljon, ha fáj, ha baj van.

Számomra fontos, hogy ne a csak a szakmai közönséget edukáljuk, hanem mindenkit, bárkit, aki nyitott rá.

Tanítok az ART Edzőképzésnél. Fasciális szemlélettel, komplexen.

És tanítok itt, a saját kis akadémiámon, ami nyilván szívügyem.

Kis csoportban tanítok. Mert manuális technikák esetén, és/vagy gyakorlati oktatás esetén nem lehet másképp. Egész egyszerűen csak kis létszám esetén tudok mindenkire úgy figyelni, ahogy azt magamtól elvárom.

Tehát nálam biztosan soha, de soha nem lesz 20-30 (vagy több...) fős heg, vagy fasciális arckezelés, vagy mélyszöveti masszázs vagy akármilyen képzés.

Mélyen szívügyem a fájdalommentes(!) hegkezelés. Semmi korai macera, semmi kellemetlen, semmi "házizás". Nyilván sok-sok hegben én magam is érintett vagyok, tehát pontosan tudom. Nem minden heggel van/lesz baj, ez is igaz. De igenis van, ami akár nagy bajokat is tud okozni.

Mélyen szívügyem minden, ami fascia. Mert minden mindennel összefügg. De az is tény, hogy nagyon elment a világ abba az irányba, hogy jönnek új és igen fura csodamódszerek. "Ha megnyomunk egy pontot, vagy erre nézel ennyiszer, akkor lesz majd jó, és sehogy máshogy." Hát...

A minden mindennel összefüggés nem ez. Hanem az, hogy például egy krónikus állapot esetén a mozgás elengedhetetlen, de önmagában kevés, a fasciakezelés kell, de önmagában nem elég, az étkezés és víz rendezése kell, de szintén, önmagában kevés (és még sorolhatnám sokáig: az alvás, a stresszkezelés, a vitaminok, hormonális rendszer működése, stb.).

Tudom, hogy nem szeretjük, de nincsenek csodaszerek.

Nem csodaszer a fasciakezelés, de van, hogy a mozgás nem tudja egyedül megoldani a problémát.

Nem csodaszer a fájdalommentes hegkezelés (amúgy az :D), de itt is ugyanez érvényes: nem minden heg esetében elég a jól felépített mozgás.

És ez az, amit és ahogyan tanítok. Úgy, ahogyan kikérdezek, kezelek, támogatok, érintek, mozgok és mozgatok.

Komplexen, holisztikusan megmutatva az összefüggéseket, egymásra hatásokat. És aztán mindenki kihámozza belőle, merre és hol akar majd továbbtanulni.  

2006-ban lettem Bronzfokozatú túravezető, ez volt az első, mozgással, természettel kapcsolódó végzettségem.

Személyi és csoportos edzőként is szerettem már sokrétűen rálátni a különböző edzéstípusokra, így sokféle mozgásformát tanultam: pl. aerobik, indoor cycling, trx, mobility, gerinctréning, pilates, köredzés, stretching, jóga, konditermi edzés.

Jógaoktatóként szintén több végzettségem van: hatha, vinyasa, yin, resztoratív, pre- és posztnatális, szenior.

A mozgás gyakorlatilag az életem, bár tény, nem gyermekként kezdtem a sportot, hanem már felnőtt fejjel.

A mozgás a jelenem, a mindennapjaim része. Futás, jóga (vinyasa, slow flow, yin), pilates, bringa (most épp görgőn), köredzés, túra, sok-sok séta, és lassan az úszás is visszatér.

Gyerekként néptáncoltam. Bár mozogni nagyon szerettem, lassú voltam és ügyetlen, így ájulásig rettegtem a tesióráktól.

Felnőtt fejjel viszont már nem kellett hallgatnom a tanárok megalázó szavait - helyette jöttek "sporttársaktól" a vasmacskávalfutsz, úsznisemtudsz, meg a nemvagybringásalkat.

2010-ben léptem át egy nagy blokkomat: elindultam az első országúti kerékpár versenyemen.

2010-ben ötödikként, 2011-ben negyedikként értem célba 120 km-en (országúti kerékpár).

Nem, valóban nem vagyok se gyors, se bringás alkat. És igen, úszni is borzasztó lassan tudok. De a nagyatádi extrememan beszippantott 2010-ben.

És 2010 óta a triatlon is az életem része lett. Van pár olyan verseny, ami számomra jelent nagyon sokat (nem feltétlenül az eredmény miatt). A BudapestMan volt az első egyéni olimpiai távom. 2021-ben a Jándi tereptriatlonon dobogós lettem (2. helyen). Aztán 2024-ben jött Nagyatád. Először indultam egyéniben, féltáv variáción. Ez azért jelentett sokat, mert a kemoterápia előtt volt éppen pár nappal. Egy nagyon rossz helyzetből boldogan értem célba. Aztán - bár a táv nem volt nagy - Kunkarika és Kolonics-emlékfutás. Ez a kettő azért marad örökké a szívemben, mert ezek voltak az első közös versenyek a kisfiammal. És őt boldognak látni a célban, benne lenni a boldogságában leírhatatlan csoda.

Tanulás. Van egy nagyon mély, nagyon erős motivációm, ami mindig hajt tovább, újabb és újabb képzések, tudás és tapasztalás felé.

Nagyon sok képzés van mögöttem, és minden bizonnyal még előttem is. Tudom, sokan elvannak egy darab tanfolyammal, de ez nem én vagyok.

A fascia nagy szerelem lett. Szerencsére külföldön rengeteg lehetőség van képződni. Okos, nyitott, emberséges, egymást és egymás munkáját tiszteletben tartó, tapasztalt kutatóktól és olyan terapeutáktól, akik sok-sok éve, rengeteg embert kezeltek és kezelnek a mai napig - nem csak olvasnak.

Nekem ez a minta, a példa. Csak azt tanítom, amit valóban használok, csinálok, napi szinten, sok-sok éve, és persze látható eredményekkel.